Búcsú Bántainé Sipos Évától

2019. február 7.

 

Az alábbiakban Hollós Máté emlékező sorait közöljük. (A teljes szöveg olvasásához kérjük, kattintson a cikk címére!)

 

Négy hónappal 100. születésnapja előtt meghalt Bántainé Sipos Éva, a Zeneakadémia és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola legendás tanára, az utóbbinak 1962 és 66 között igazgatóhelyettese.

Máramarosszigeten született 1919. június 3-án, onnan vetették menekültként Magyarországra a történelem viharai. A Zeneakadémián Hegyi Emánuel tanítványa zongora szakon. Békés-Tarhoson száznál több gyereket tanított zongorázni, néha a csoportos foglalkozás nehézségével dacolva, zeneelméletre, zenetörténetre – tankönyv nélkül, a kertben eljátszva azt – és társas zenére. Tarhosi tanítványai közül kiemeljük Szokolay Sándort, akinek saját tanulásához írt zongoradarabjai zeneszerző tanár híján Sipos Éva szárnyai alatt íródtak. Gyulán ének-zenét tanított általános iskolában és gimnáziumban, zeneiskolában zongorát, szolfézst, Szegeden a Pedagógiai Főiskolán mindezt zenetörténettel és partitúraolvasással kiegészítve. Pécsett zeneművészeti szakközépiskolában e tárgyak mellett népzenét, majd a Bartók konzi zeneszerző és orgona szakos diákjainak zongorát, zeneelméletet és szolfézst. Rendkívüli tehetségeket bíztak rá a Zeneakadémián, ahol Soproni József utódaként a zeneelmélet és metodika oktatásával ért a legfelső pedagógiai fokra. Számos kurzust tartott Nyugat-Európában és a tengerentúlon.

Idézzünk tanári elveiből és gyakorlatából:

„Minden az enyémtől eltérő véleményt elfogadok, miután megvizsgáltam, milyen szempontból igaz.” „A zeneelmélet tanításban számomra a legfontosabb a formatan volt.” „Én a legritkább esetben közöltem általam vélt igazságokat, inkább hagytam a növendékeket azon az úton végigjárni, ami számomra is oly kamatozónak bizonyult: ez az ősforrások, a kották, a nagy mesterek műveinek tanulmányozásából ered, s az azokból szerezhető felfedezések, a törvényszerűségek felismerésének örömét adja.” „A hibákat nem javítgatni kell, hanem megelőzni!” „Mindig tudatosan készültem föl az óráimra, s azokon a célt elértük. De a hogyan a pillanatnyi intuíció eredménye volt. A ’produkció’ erejét pedig a hit adta meg, annak átélése, amit épp csináltam – ez szuggesztivitást teremt. A hogyan sokszor fontosabb a mit-nél.”

Sipos Éva pedagógiai kisugárzását mi sem mutatja inkább, mint hogy 1982-es nyugdíjba vonulása után három és fél évtizeddel a Magyar Művészeti Akadémia zenepedagógiai díjával tüntette ki.

90-es évei elején folytatott telefonjainkban még Bachról, Gould felfogásáról, Richard Strauss általa akkor történő felfedezéséről beszéltünk. Amint kezdték elhagyni a hangok, „rákapott” az olvasásra. Szeme gyengülése után fejben „vette át” kedvenc zeneműveit. Romló testére sosem panaszkodott, világító szelleme a nehezedő mindennapokban is erőt adott számára. Február 4-i távozása előtt még annyit mondott családjának: „Most vége. De szép volt…”

Ezt is megtanulhatjuk Éva nénitől, aki tovább él bennünk, s még olyan tanítványainkra is átsugárzik, akiknek vele nem adatott találkozásuk.